11 nap borünnep

2010 a kékfrankos éve?

2010. január 25. - borfesztival

2010 a kékfrankos éve lesz Szekszárdon, ahol ismét nemzetközi kékfrankos borversenyt rendeznek.

A május 24-25-ei megmérettetésen a hazai borok mellett szlovák, szlovén, szerb, osztrák és német kékfrankosok is szerepelnek majd - közölte Ferenc Vilmos, a szervező Dicenty Dezső Kertbarát Kör elnöke az újbor hagyományos ünnepén. Mint hozzátette, a hatodik alkalommal kiírt verseny után egy hónappal a legjobb szekszárdi kékfrankosok Pécsett, az EKF programjában is bemutatkozhatnak.

"A 2009-es évjáratnak minden lehetősége megvan arra, hogy nagy borokat készítsenek belőle, vetekedhet a 2003-as és a 2007-es évjárattal" - értékelte az MTI-nek az újborokat Módos Ernő borász, az Alisca Borrend nagymestere. A szakember szerint a szekszárdi kékfrankost az erős színanyag- és határozott savtartalma mellett különleges, a szárított fűszerpaprikáéhoz hasonló illata teszi egyedivé - az új kékfrankos a remények szerint ilyen lesz.

A szekszárdi kékfrankos termékleírását 2010 év végéig kell elkészíteni. Mint Kelemen Erika hegybíró elmondta, a borvidék termelői közül csak néhányan kérték boruk visszaminősítését táj- vagy asztali borrá, így a szekszárdi kékfrankost többségét 2011-ben is oltalom alatt álló eredetjelöléssel, azonos néven hozhatják forgalomba.

A bejegyzés trackback címe:

https://borfesztival.blog.hu/api/trackback/id/tr341699853

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.