11 nap borünnep

XXI. Szegedi Borfesztivál

Az EU asztalán a villányi borok

2010. november 21. - borfesztival

óféle magyar borokat kapnak hazánk uniós elnöksége idején a miniszterek, állami vezetők a hazai és a brüsszeli rendezvényeken. Köztük akad több baranyai is.

A jövő év első felében, hazánk EU-elnökségének idején az ország mintegy 250 miniszteri összejövetelnek, egyéb találkozónak ad otthont, és általában egy-egy ilyen rendezvényen nem mellékes az ételek és borok harmóniája. Okos gondolat volt tehát, hogy a 2011-től kezdődő uniós rendezvényeken magyar bor kerüljön az asztalra Brüsszelben és idehaza is.

A legjobb magyar borok százai közül választották ki, hogy melyik termelő bora jöhet majd szóba. Fel sem merülhetett, hogy lesz-e közte baranyai, hiszen a villányi borvidék csúcsborokat terem, s be is jött a remény: Bock József, Tiffán Ede és Zsolt, Gere Attila, a Vylyan Pincészet éppen úgy „hivatalos szállító” lehet, mint Günczer Tamás, Malatinszky Csaba, Heumann Evelyn és a Sauska Pincészet. Tegyük hozzá, óriási eredmény, hogy a pécsi borvidék egyetlen termelője is levegőhöz jutott: a Hárs Pincészet emblematikus borát, a 2007-es cirfandlit válogatták be a legjobbak közé.

Amint azt lapunknak a borokat kiválasztó grémiumért felelős Gál Helga EU-elnökségi borszakértő elmondta, már csak az ártárgyalások vannak vissza ahhoz, hogy a Külügyminisztérium a végső döntést meghozza. A mintákból egyébként „vakon” választott a zsűri, tagjai mind-mind nemzetközi borakadémikusok. De miért jó ez nekünk? Nos, Debreczeni Mónika, a Vylyan birtokigazgatója szerint talán felfigyelnek a magyar borokra Európa minden szegletében, és esetleg a borászatok is profitálhatnak belőle.

Teljes harmóniában kell állni az ételekkel

A csúcsminőségű borok és pezsgők közé csak az „Év bortermelője/borásza” és az „Év Pincészete” cím tulajdonosai nevezhettek, más kategóriákban aki akart, két-két mintával. Jelzésértékű, hogy a legtöbb nyertes bor 2007-es, tehát bízhatunk benne, akkor jó évjárat volt. A válogatásnál fontos szempont volt – eltérően a versenyektől –, hogy a bort nem csak önmagában, „bortechnikai” szempontból értékelte a zsűri. Azt is vizsgálták, hogy a felszolgálni kívánt ételekkel, ételsorokkal megfelelő összhangban van-e. Jegyezzük meg, felkérték zsűritagnak a villányi Tiffán Edét is, de inkább bormintát küldött maga helyett.

/Forrás: bama.hu/

A bejegyzés trackback címe:

https://borfesztival.blog.hu/api/trackback/id/tr792462522

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása