11 nap borünnep

XXI. Szegedi Borfesztivál

A XI. Szegedi Hídivásár programja

2010. május 05. - borfesztival

XI. Szegedi Hídivásár

május 22-23.

 

új szombat esti helyszín hídi kocsmával, koncertekkel.
Ördögszekér Színpad
keresd a Belvárosi híd újszegedi végén!
 

 

Tovább

Kult korner

Megszokott helyen, a szökőkút mellett, az idén a Jazz Kocsma stábjával karöltve, újra létrehozza kultúrsarkát a Grand Café, Szeged első művészmozija. A kulturális tudatmódosítók mellett természetesen folyékony állagúval is szolgálunk, az Ikon és a Konyári Pincészet mellett Mészáros Pál borait lehet majd barátságos árakon kóstolgatni vászonbámulás mellett (vagy helyett). A programok után a zenét Szeged első közösségi rádiója, a Rádió Mi szolgáltatja.

Tovább

Jobb reklám kell a magyar borokna

A hatvanas-hetvenes években válságban lévő toszkán bortermelés mára a világ élvonalába került annak köszönhetően, hogy a hagyományokat össze tudta egyeztetni az új hatásokkal. Az olasz borászatot megváltoztató szupertoszkán mozgalom egyik elindítója és vezéralakja, Piero Antinori márki szerint ez lehet a magyar bor felemelkedésének útja is.

Folytatás

A Szeged Cuvée

A 71 éves Újvári Mihály Szeged közigazgatási területén belül az egyedüli ember, aki hivatásos szinten borászattal foglalkozik. Három évtizeddel ezelőtt kezdett szőlőt termeszteni, bár ekkor még a szegedi 11-es autójavító művezetőjeként kereste kenyerét. Hét hektáros kiskundorozsmai birtokán gazdálkodik, cserszegi fűszeres, rajnai rizling, Zala gyöngye, ezerfürtű, kékfrankos és zweigelt zöldell a birtokán.
„Nem állt tőlem messze a föld, hiszen édesanyám, már egyéves koromban fonott kosárban vitt a szőlőbe. Ott szívtam magamba a föld, a szőlő szeretetét, tiszteletét” – nyilatkozta tavaly Cs. Gát Lászlónak, mielőtt az Európai Borlovagrend tagjává avatták.
Újvári Mihály idén bemutatkozhat Szeged város közönségének és a Szegedi Borfesztiválra látogató vendégeknek. A fesztivál szervezői díszvendégként számítanak rá, külön standot biztosítva az egyetlen szegedi bortermelőnek. Újvári Mihály örömmel elfogadta a meghívást, és ebből az alkalomból Szeged Cuvée-t készít. A házasításban 45-45% cserszegi fűszeres és rajnai rizling, 9% Zala gyöngye és 1% ezerfürtű lesz. A 200 literes hordót, amire a borász Szeged címerét faragtatta, a borfesztivál előtti héten verik csapra.

A szegedi nyár május 14-én kezdődik

A Szeged Napja Ünnepségsorozat egyik sajátossága, hogy minden évben új elemekkel bővül a programkínálat. Idén májusban is  több újdonság is várja a Szegedre látogatókat.
Az első és legfontosabb, hogy idén tíz napos lesz a Borfesztivál, mely a Szeged Napja Ünnepségsorozat leghosszabb és leglátogatottabb rendezvénye. Öt évvel ezelőtt öt napos volt a Borfesztivál és ötven kiállító volt jelen, 2010-re a borászok és a napok száma is megduplázódott – mondta Szélpál Gábor, a szervező Szegedi Városkép Kft. ügyvezető igazgatója.

Tovább

Áprilisi helyzetjelentés

A XVI. Szegedi Borfesztiválon ismét korán elfogytak a kiadó helyek. Idén is 100 borász lesz jelen, rajtuk kívül vendéglátósok, sajtosok és különböző gasztro standok színesítik a kínálatot. Lehet, hogy meglepő, de képviselteti magát Szeged is egy borásszal. Újvári Mihály a város közigazgatási határán belül, hét hektáron termel szőlőt.  A borász a város felkérésére elkészíti a Szeged Cuvee-t, melynek 200 literes hordóját a rendezvény előtti héten verik csapra.

100 éves a Délmagyarország Szuperkoncert


Idén ünnepli 100. születésnapját a Szeged Napja Ünnepségsorozat kiemelt médiatámogatója, a Délmagyarország. A jubileumi évforduló méltó megünnepléseként május 22-én nagyszabású szuperkoncertet szerveznek a Dóm térre.

Az öt órás koncerten fellép Ákos, a Tankcsapda és a Magna Cum Laude. A rendezvényről bővebb információ olvasható az alábbi linken.

Bookmark and Share

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez

Szeged Napja Ünnepségsorozat (XVI. Borfesztivál, XI. Hídivásár, koncertek, folklór, gyermeknap)

Szeged Napja Ünnepségsorozat (XVI. Szegedi Borfesztivál, XI. Hídivásár, koncertek, folklór, gyermeknap, Cseh Napok, Szeged Art, Délmagyarország Szuperkoncert)
Időpont: 2010. május 14-23.
A XVI. Szegedi Borfesztivál nyitja és egyben zárja is a Szeged Napja Ünnepségsorozatot, mely a város napja (május 21.) köré szerveződött gasztronómiai és kulturális fesztivál. A tíz nap során hat helyszínen mintegy kétszázötven program várja a kilátogatókat. A Móra Parkban számtalan koncert fúvós- és folklórtalálkozó, a Dugonics téren könnyűzene és gyermeknapi programok, az Árpád téren a Cseh Napok, a Belvárosi hídon pedig a népművészeti értékeket felvonultató Hídivásár nyújt kikapcsolódást a családok számára. Május 22-én a Dóm téren a századik születésnapját ünneplő Délmagyarország című napilap  Szuperkoncerttel várja az érdeklődőket. Fellép Ákos, a Tankcsapda és a Magna Cum Laude.

http://varoskep.szeged.hu/szegednapja
Hat helyszín, 10 nap, 100 borász, 180 kézműves, 250 program Szeged ünnepén.

 

 

 

 

 

 

Bookmark and Share

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez

Az olasz Veneto tartomány növelné magyarországi borexportját


A kelet-európai terjeszkedést tűzte ki célul borértékesítési stratégiájában Veneto olasz tartomány, ennek keretében több bort szeretne a jövőben eladni Magyarországon is - mondta Luciano Piona, a Venetói Borász Konzorciumok Egyesületének (U. VI. VE.) elnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

Tovább

Most a Tokajin veszekszünk Szlovákiával

Magyar kezdeményezésre vizsgálatot indított az Európai Unió szőlő- és borirányító bizottsága annak kiderítésére, hogy jogszerűen jegyezte-e be Szlovákia a Tokaj nevet az egységes elektronikus bornyilvántartási rendszerbe, az úgynevezett e-bacchusba - írta csütörtöki számában a Népszabadság.

 

Tovább

Borban és hajóban az igazság

Kivételes mértékű, több százmilliós uniós forrást fordíthat 2010-ben történeti emlékek megóvására és rekonstruálására, valamint a turizmus és a bor kapcsolatának erősítésére egy együttműködésben léterjövő projekt.

Vajon mi lehet a közös hazánk egyik felkapott borvidéke és a hajózás között? Hajón isszuk a pincészet borait, esetleg hajókirándulás keretében? Vagy a borvidék egy kikötő közelében található? Esetünkben ez utóbbi a nyerő: a Duna parti Neszmélyben kikötő is van, s közel a Hilltop borászat is.

Tovább

Minden idők leghosszabb fesztiválja 2010-ben

Immár tizenhatodik alkalommal kerül megrendezésre a Szegedi Borfesztivál, mely a város napjához kapcsolt ünnepségsorozat leghosszabb és leglátogatottabb eseménye. Idén május 14. és 23. között várják a kitelepülő borászok a látogatókat. A hagyományoknak megfelelően számtalan koncert és pódium műsor színesíti a borünnepet, melyhez a 10 nap alatt több helyszín és rendezvény is kapcsolódik.

A Szegedi Borfesztivál és a Szeged Napja Ünnepségsorozat programjai hamarosan olvashatók a rendezvény honlapján.

 

Bookmark and Share

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez

süti beállítások módosítása